Jókedvet, bőséget….

vagyis tisztességre alapozott jólétet akar mindenki, nemcsak aki a Magyar Himnuszt imádkozza!

Mit tegyünk, hogy ne önérdekű szerencselovagok, gátlástalan haszonlesők és hatalomátmentők, nemzetlét helyett vazallusi függőséget és ebből maguknak befolyást, sőt egyeduralmat kovácsoló hatalombitorlók nemzetidegen körei uralkodjanak? A megoldást őseink már régen megtalálták, amikor a Szent Koronát emelték a legfőbb méltóságra, és semmilyen más hatalmat nem ismertek és nem tűrtek el a Nemzet és az Ország fölött!

Erkölcsről, ésszerűségről, szervezésről, intézményesítésről, jogalkotásról és tartós eredményt ígérő mindenféle alkotó munkáról a Szent Korona szabadsága és méltóságot adó főhatalma alatt lehetett csak minden korban beszélni. Szépséges zenemű ez, amelyből egyetlen ,,hangszer” sem hiányzik, hiszen a ,,zenekar” tagjai az egész nemzettest, vagyis a Szent Korona tagjai! A ,,karmester” pedig a történelem maga! ,,Historia est Magistra Vitae... Az élet mestere a történelem.” Másfelől az is igaz, hogy amíg nem a karmesterre figyelnek a zenészek, addig akárhány kiváló tehetség is csak hangzavart produkál – ami eleinte kelleme zsongás a gyülekező közönségnek, de ha elhúzódik, jönnek a füttyök. Persze a legjobb vezénylet sem pótolhatja a jó darabot, sőt még a legjobb darab, karmester és zenekar is bukhat egy ízléstelen közönségen! Napjaink tanúsága a bizonyíték rá, hogy él és éled ez az ízlés! „Állj közénk és mondjuk: Hála Égnek! Van még lelke Árpád nemzetének!”

A Lincolnnak tulajdonított mondás ma is érvényes: A keveseket kis ideig, a sokakat hosszasabban lehet félrevezetni, de valamennyiünket örökre megtéveszteni lehetetlen! – Ez persze csak a Biblia ismétlése, amely kinyilatkoztatja: ,,Semmi sem marad elrejtve, ami ki ne derülne... Amit ma fülbe súgva hallotok, azt holnap a háztetőkről hirdetik”. Egyenként és mindnyájunknak legfőbb kötelességünk, hogy addig böngésszük a Szent Korona ,,partitúrát”, amíg végre megértjük: itt van az új előadás ideje! Nehogy szégyent valljon velünk a „karmester”, tanítómesterünk, a TÖRTÉNELEM!

A Kelet Népe, a magyarság megmaradásának záloga – a Legnagyobb Magyar és a hozzá hasonlóan jeles kortársai szerint: az Alkotmány és a Nemzeti Lét. A kettő együtt, elválaszthatatlanul. És ezt a történelem mindig is igazolta. Felmerül azonban a ma jogos kérdése, hogy miért? Azért, mert az alkotmányos mentalitás nemzeti létünk elválaszthatatlan velejárója.

Semmihez sem ragaszkodott hívebben, igazabban a mindenkori nemzet. Ebben a ragaszkodásban leli értelmét és magyarázatát mindenfajta magyar virtus, a nemzeti jellem, a polgári és katonai erények serege – mint ahogy enélkül cél és értelem nélkülivé süllyednek ezek az értékek nemcsak mások, hanem a saját szemünkben is.

Azonban nemzeti lét és alkotmány, mint elválaszthatatlan sajátos egység, egyáltalán nem magától értetődő adottság, hanem ellenkezőleg, történelmi vívmányunk. S mint ilyen, de önmagában is felbecsülhetetlen érték. Megkockáztathatjuk: nyelvünkkel egyenértékű, fenntartó erejű és hatású szellemi örökségünk. Hasonló a velünk együtt élő népek közül egyről sem mondható el. Kossuthot a bécsi forradalom népe azért emelte vállára, sőt, szavára még lecsillapodni is hajlandó volt, mert ő követelt alkotmányt az osztrákoknak.

Mindjárt elfelejtődtek a ,,nemzetiségi” ellentétek!

Ez a fajta magyar vonás egyszerre volt elismerést keltő és követendő még a riválisoknak is. Ebben rejlik a titka és útja módja annak, hogy ,,mit ránk kentek a századok, lemossuk a gyalázatot”! – Szentjeink és Nobel-díjasaink serege, vértanúságunk, ’56-os önfeláldozásunk, páratlan kultúrnyelvünk és a többi külön-külön voltak és máig lehetnek rokonszenvesek mások szemében, de nemzeti elsüllyedésünk ellen nem volt soha elég a rokonszenv! Teret kell újra kitöltenünk és nem hézagot, mint már jelenleg! Fajsúlyunk több mint elegendő, hogy újra be- és kitöltsük azt a teret, ahol sok évezrednyi múlt biztosítja a szilárd alapot.

Nemzeti önazonosságunk lényegét a Szent Koronához tartozásunkban újra felfedezni olyan kiterjedés, ami újra kitölti nemzeti életterünket, mégpedig úgy, hogy nem másoktól ragadja el azt, amiben gyarapszunk, hanem legsajátabb bensőnkből teremti! Olyan magával ragadó és példamutató lesz ez, mint a jó futballmeccseken volt egykor, ahol az igazi teljesítményt az ellenfelekben is értékelte a szurkolótábor.

Egyedül a magyarság van jelenleg abban a helyzetben a Kárpát-medence népei közül, hogy önszántából, feltétlenül és egyetemesen, elsőként vesse újra alá magát a Szent Korona államrendjének. Mégpedig első lépésként a jelenlegi államkeretekben.

Ezt jelenti a NEMZETKORONÁZÁS, vagyis a politikai főhatalom személytelen intézményesítése, össznemzetivé tétele, ezáltal mindenféle ,,egyeduralom” vagy korláttalan befolyás törvénytelenítése! — Ez szervesen magában foglalja mind az angol alkotmányos monarchia, mind az amerikai elnöki berendezkedés összes konstruktív elemét, azoknak ma már egyre inkább kiütköző belső gyengeségei és bénító korlátai nélkül.

Ebben az ősrégi-vadonatúj rendszerben szóba sem jöhet a nemzeti akaratnyilvánítás fajsúlytalan szavazattömeggé degradálása, amely valójában nem demokrácia, hanem népgúnyolás! Ehelyett döntő szerepet kap a valódi társadalmi önkifejezés, ami nemcsak időszakos, eseti, és ezért talmi értékű, napi politikai irányítású voksolásokban, hanem folyamatosan, a parlamenti felsőházban, a valós társadalmi-közéleti tekintélyen alapuló, mindenkor pártfüggetlen súllyal érvényesülhet.

Így lesz a Szent Korona korunkban már ténylegesen, valódi forradalmi megújulásként mindenkié, és ezáltal újra a közjog legfőbb letéteményesévé. Így válhatunk mindörökké és valamennyien — bár különböző rendű-rangú, de egyenértékű szerves részeivé, és ilyenként egy legfensőbb egységben egyenlővé! S ez az egyenlőség ezáltal szűnik meg üres szóvirág, politikai maszlag lenni. Mert senkit sem gátolhat törvényesen semmi abban, hogy a Szent Korona méltóságából fakadó szabadságot élvezze!

Mikor lehetne mindez időszerűbb, mint éppen napjainkban, amikor a dologtalanság egyre inkább a javak bőségével jár együtt azok rovására, akik azt szorgos munkával előállítják?! Amikor mindez éppen az 1945 óta eltemetett és elfelejtetni igyekezett igazi népfelség: a Szent Korona Intézmény lábbal tiprásával történik. Amikor nemcsak, sőt, kevésbé a társadalmi elit, hanem sokkal inkább a közemberek helytállásán és felelősség-érzetén áll vagy bukik a nemzet jelene és jövője, akik joggal csömörlöttek meg a hitehagyott, érdek- és hatalomhajhász napi politikától, és kerülik el a szavazóhelyiségeket.

A feladat tehát adott, minden rendű és rangú egyén, szervezet, politikai párt, különösen valamennyi történelmi Egyház feladata: a NEMZETET VISSZAVEZETNI a Szent Koronához, vagyis tulajdon ÖNMAGÁHOZ! Ezzel helyreállítani a legteljesebb harmóniát múltbéli önmagunkkal, vállalni küzdelmes jelenünket és minderre a kipróbált, ezredév-erős fundamentumra alapozni a BIZTOS JÖVENDŐT!

Merjük felismerni végre, hogy a jókedv a bőség forrása és sohasem fordítva, ahogy a hamis próféták hirdetik! Az igazi kérdés ma is az, ami volt: ,,Rabok legyünk, vagy szabadok?” Megtanulhattuk, hogy sosem csupán „régi kardunk”, hanem a Szent Korona igazsága tett mindenkor legyőzhetetlenné bennünket, Ő tesz most és a jövőben is, ha visszatérünk Hozzá, ha hazatérünk!

Anonymus

1997. november 3.