A barguzini temető titkai és az Akadémia...

Az ukrán irodalmárt, Pagirját úgy felajzotta 1983-ban a régi cikk és Petőfi szibériai sírtábla-fotója, hogy elkezdett levelezni a Szibir című folyóirattal, ahol 1984 májusában már meg is jelent a cikke: "Egy forrás szerint Petőfi - Petrovics, családi nevén - Szibériában, Barguzinban elvett egy lányt feleségül és Iliszunszkban halt meg. Hol van Iliszunszk?"

KÉRI EDIT

Pagirja nemsokára levelet kapott A. Tyivanyenko burjátiai történésztől, melyben közölte: Iliszunszk mai megfelelője Eliszun, mongol falu, körülbelül 40 kilométer Barguzintól, mely a Bajkál tó közelében van. Barguzinban rengeteg Petrovics-legenda van, ötszáz Bajkál körüli öregtől gyűjtötte össze Eliaszov néprajz professzor a század első felében, a helybéli emlékezéseket a száműzöttekről.

Például: Pavel Morokov barguzini öreg szerint - aki ismerte - 15 csendőr hozta szekéren a faluba Petrovicsot, a titokzatos embert, akinek családi nevét sose tudták meg, mert a Petrovics az apai név! Erős akcentussal beszélt oroszul. Ikonokat javított nagyon szépen. A papot nem engedte be a szobájába. Anna Kuznyecovánál szállásolták el, akinek nemsokára született egy fia, Alexander és mindenki tudta, hogy Petrovicsé. (Szó sincs házasságról az elbeszélésekben!) Építkezéseken is kellett dolgoznia. De szombatonként színi előadásokat rendezett gazdag házak udvarán a népnek. Sovány, fekete, bajuszos, tüdőbeteg volt. Jó barátja volt a német származású száműzött dekabrista, Mihail Küchelbecker, volt tengerésztiszt. Sírjuk is egymás közelében van.

Húga, Maria Morokova, aki akkoriban 10-12 éves kislány volt, de később Annától sokat hallott róla, elmondta a tudósnak, hogy Petrovicsot nagyon messziről, egy tengerentúli országból hozták ide. A népe fellázadt a zsarnok király, Franc ellen. Hosszan háborúztak, a tábornokok nem bírtak a néppel, akik golyókat készítettek és bátran harcoltak. Ezért Franc segítségül hívta a cár atyuskát, Nikolkát (= Miklós cárt). Sok-sok orosz katona ment ellenük s egy csatában Petrovics majdnem meghalt. Orosz fogságban tért magához, egy cserjés szélén. Így hívták a faluban: A feltámadott.
Egy másik idős nő szerint családi neve Petrovicsnak: Peterfi volt... Egy Konyevin nevű öreg saját kezével leírta a professzornak: Transzvánban harcolt Petrovics (Transzilvánia?).

Eliaszov, megtudva Petőfi családi nevét, úgy vélte, ez csak Petőfi lehetett. Elmondta aspiráns társainak, Zorkinnak és Kutyiknak is, valamint 1970-ben Ulan Udéban az ott kutató magyar Lőrincz L. Lászlónak is. Eliaszov 1975-ben meghalt, de értékes feljegyzései kézirattárba kerültek, s részben már Tyivanyenkoék ösztönzésére kiadták 1984-ben.

Az irkutszki Egyházi Levéltárban találtak egy iratot; 1851 januárjában panaszt tettek az ottani szerbek, hogy a most érkezett magyarok felháborító módon megzavarták szertartásukat. (Talán a délvidéki vérengzésekért? Az oltárra rakott gyermekfej-gúláért?) Ez viszont már levéltári adat, és nem is néprajzi.

Kutatták a mi elküldött adatainkat is. Pagirja Munkácsról, Pécsi István Egerből, Csank Csaba amatőr kutató Salgótarjánból és én Budapestről küldtük a kérdéseinket. Sosztakovics és Kodjan professzorok megtalálták a csitai levéltárban a lengyel rab, Wiszniewski (ott Visnyevszkij Felix) nevét, aki 1866 után hozta a hírt Petőfiről.

Még egy igen fontos könyvben bukkantak magyar nyomokra: Sz. Maximov: Szibéria és a kényszermunka. (1871) A pontos szöveget nem írták le, így én 1991-ben meghozattam ezt a részt (II. k. 2. rész, 376. o.): "a deportáltakat száműzetési helyükön... a Bajkálon túl, az 1848-as év körül, a magyarokat és más külföldieket... azzal vádolták, hogy... hamis papírpénzeket hoztak forgalomba". Lehozta 1991. július 14-én a Vasárnapi Hírek. Ez a könyv egyetemi tananyag kint. Ez sem bizonyíték? Bizonyára bírósági anyagban találta Maximov. Az adatokat Tyivenyenko és társa, Djomin a Bajkál c. lapban, Pagirja pedig a munkácsi Kárpátontúli Ifjúságban közölték.

Burjátiát felkavarták a hírek. A miniszterelnök-helyettes megbízást adott a kutatásokra. A tévé öreg barguziniakkal sugárzott interjúkat a barguzini rabtemetőről. 1985-ben 180 szibériai tudós ült össze Irkutszkban a dekabristák és a lengyel, magyar száműzöttek, köztük "Petrovics Alexander" kutatása végett. Közölték az új adatokat a tudósokkal.

Az első magyar nyelvű cikk 1985. június 15-én jelent meg Munkácson: És ha a legenda mégsem legenda? - és megindult a hazai lavina. Először Egerben, a Heves megyei Népújságban: már augusztus 31-én. Egy hét múlva négy fővárosi lap írta le és a Kossuth Rádió sugározta világgá: Lehet, hogy a Bajkál tónál halt meg Petőfi? - Felgyorsultak az események. Pécsi István elutazott Egerből Munkácsra, bővebb tájékoztatásért, majd 1987-ben meghívta Egerbe Pagirját és a "szibirnyák" Tyivanyenkot egy konferenciára.

Balajthy András film-gyártásvezetőt annyira felajzotta a rádióhír, hogy könyvtárakban kezdett kutatni, és elhatározta, hogy filmet csinál kint, és expedíciót szervez a barguzini temetőbe. Pénzt szerzett, Moszkvában a levéltárban kutatott és eljutott Barguzinba is.

Engem a sors a rádióban egy Balajthy által elejtett Görgei-levél hír kapcsán hozott vele össze és sodort bele a Petőfi ügybe. (Ekkor már 11 éve kutattam Görgeit.) Eleinte a szibériai verzióban egyáltalán nem hittem: hol vannak a versei? Hogyhogy nem jött hír róla? De akkoriban találtam meg az orosz emigráns, Herzen egyik cikkét: "Oroszország és Európa", melyben megdöbbentettek e sorok: "Az orosz cárizmus, miután Európában vérbefojtotta az 1848-as nemzeti felszabadító mozgalmakat, - bírósági tárgyalás és nyomozás nélkül a forradalmárok ezreit száműzte és szórta szét a hideg Szibériába."

Ez meggyőzött. Ezt az ügyet kutatni, támogatni kell. A Népszavában, tehát egy országos napilapban, amely húszszor nagyobb területen jelenik meg, mint az egri újság, Kiss Dénes költő, kultúrrovat-vezető barátom lehozta kutatásaimat. '88 áprilistól '89 júniusig összesen tíz cikkemet.

Engem a Jóisten három dolog miatt rendelt ide:
1. Felkutattam a sírt 1916-ban lefotóztató Svigel (Schwiegel) Ferenc - akinek létezését is tagadták - unokahúgát, Tóth Tibornét, és megkaptam nagybátyja 1916-os szibériai fényképét, hátulján katonai adataival!
2. Mecénást keresve öt milliomosnak írtam: 1. Soros new yorki lakására, 2. Spéternek, 3. Rubiknak, 4. Béres doktornak. Egyedül Béres válaszolt: nincs pénze, de ha lesz, támogatni fog. És akkor ötödikként írtam Morvainak. Balajthy figyelmeztetett, hogy semmit sem fog adni. Csakhogy ő fél éve sírva, küszöbén ülve és öngyilkossággal fenyegetőzve kért pénzt, s az üzletember "kidobta". De én két nagy cikkemet és egy rövid levelet küldtem 1988. szeptember 26-án és október 1-jén már jött is híres válasza: vállalja.

Morvai kiment az USA-ba, azonnal szerzett Clevelandban két erre vállalkozó antropológust (Latimer és Simpson). Decemberben már kiutazott Balajthyval Barguzinba és '89 januárjában megalakította a Megamorv Petőfi Bizottságot. (Díszelnök Pozsgay Imre lett.) A nagyhírű "ásató" antropológust, Kiszely Istvánt sikerült megszereznie, régészünk a vajai múzeumigazgató, Varga Béla lett. Pécsi István és én természetesen tagok lettünk, továbbá kutatók, orvosok, tolmácsok. Balajthyval összevesztek, mert irreális anyagi tervekkel állt elő, ezért ő önként "kiszállt". Ukrán és orosz tiszteletbeli tagjaink is lettek.

Áprilisban már négyen előexpedícióra mentünk. (Szirti László filmes, aki már volt Barguzinban, én, 12 éves levéltári tapasztalatom és német, francia nyelvtudásom miatt, Buzás Mónika titkárnő, GH-s és dokumentáló, valamint Záhemszky László orosztanár.)

A Jóisten itt adta harmadik feladatomat, küldetésemet: a Népszava laptársát, a Trudot járatta Jurij Vinokur moszkvai nyugdíjas mérnök, aki 1915-ben született Barguzinban! A Trud átvette cikkeimet és ő megdöbbenten olvasta, hogy Petőfi neve Petrovics volt és valószínűleg Barguzinban nyugszik. Felhívta a Trudot és írt a "Nepsava"-ba: meg tudja mutatni a sírt, száműzött nagyapja sokszor mutatta a zsidó temető kerítésére könyökölve, ott van közel. A vengerszkij Petrovicsról sokat hallott! (Ez összecsengett a zsidó temető kerítése helyszínnel! Sok öreg ezt jelölte meg!)
Vinokurt magunkkal vittük áprilisban Moszkvából és a 20x10 méteres, elhanyagolt, besüppedt "rabtemetőben", a "barguzini 301-esben" megmutatta a sír helyét. Botot szúrtam oda és nyáron egy fél méterrel arrébb ástuk ki azt a bizonyos csontvázat! Az utolsó szemtanú volt Vinokur!

Július 13-án indult az expedíció a Ferihegyről és 16-án már ástak a barguzini tanárok. Ôk vállalták - kíváncsiságból. A zsidó temető mellett 10 árkot, sávokban egy méter árkot, sávokban: 1 méter árok, 1 méter föld stb. Eliaszov professzor unokája, Barbas is ásott rendületlenül, folytatta nagyapja munkáját.

És 17-én délben kiástak egy "nordikus" (germán), körülbelül 60 éves férfi koponyát. (A kort a varratokból, a férfiasságot a fül melletti "csecsnyúlványból" és az áll szögletességéből állapították meg mind a négyen. Burajev volt a burját antropológus. Kiszely hozzám fordult: Hány éves volt Küchelbecker? - Hatvanegy - válaszoltam. - Akkor hozzatok képet, adatokat róla, valószínűleg ő lesz! Szőkés-őszes hajtincsek, 4 darab fog, orra törve volt, térde is, 172 centiméter. Hozzák a képet: magas homlokú, szőke, hasonlít, arsin mérete 172 centiméter, leszerelték balesete, térd- és orrtörése miatt... Nyakán síma, lutheránus kereszt... ujjcsontok közt rabláncból készült vasgyűrű! Óriási szenzáció!

Ötven méterrel arrébb, találomra tettek egy besüppedt sírra egy emlékművet és akkor egy magyar tudós fél óra alatt felismeri a csontjait - máshol, ahol az öregek mondták!
Egy 1989-es fotón még sírja mellett volt 3 éves kislánya márványkőlapja is. Fél óra múlva kiássák balról a pici csontokat! A közelben kiástak egy kontyos, kelet-balti, 60 körüli nőt. A dekabrista felesége féllengyel volt, 60 körüli! Másnap különrepülőgép landol, kultúrális miniszter, régészek, egy festőművész rajzolja a koponyát. Megköszönik Kiszelynek, hogy szaktudásával tisztázott egy számukra fontos sírhelyet!

De még 17-én hétfőn, délután az 5-ös szelvényben előtűnik egy koponya - koporsó nélkül. Tátott szájú, európai, keskeny, gracilis arcú, baloldalt hatalmas, agyarszerű szemfog (Jókai agyarnak nevezte!), tarkója alatt fekete, őszes, göndör hajtinccsel... A "hitetlen" Kiszely határtalan izgalomba jött. Szerintem 5 perc alatt felismerte! "Nagyon óvatosan tisztítsátok, én bemegyek a műszereimért" - s begyalogolt a kb. 800 méterre lévő szállodába. Ez a TUDÁS. Ez a RUTIN! Ez volt a 7. csontváz, - az előbbi hat közül egyiket sem mérte.

A sírt bővítik, lent mérnek, fotóznak. Kiszely hozta a dagerotípiát és a dr. Straub Imre orvos tagunk által összeírt kortárs leírásokat: kb. 162 cm (ez 165), balkezes, hosszú nyakú, vékony arcú, magas homlokú, fekete, göndör hajú, rugalmas csípőjű, sovány mellkasú, bal szemfoga agyarszerű, kiálló, tbc-hajlam, bal lábára sántított hegyre fel, ezek a leírások. És ez mind ott a sírban!
Balkezességét Latimer állapítja meg az izomtapadások helyéből. Hajtincs? "Black, and a little grey!" Fekete és kicsit őszes ("Íme, sötét hajam őszbe vegyül már"). Tbc-nyomok a csontokon. Bal lábszárán alul gyerekkori csonthártya-gyulladás nyomai és torziós csontelfordulás. Bal térdkalácsa hiányzik! (Ritka betegség, azok nem tudnak hegyre fel menni.) Este körülüljük a sírt, videóra veszi a kecskeméti tévé. Kiszely csendben: "Megtaláltuk Petőfi csontvázát... minden ismérve rajta van." Többen elsírtuk magunkat.

Én másnap, 18-án a postán 100 szavas táviratot adtam fel magyarul, cirill betűkkel, a zsebpénzemből a Népszavának. 21-én jelent meg: "Koporsó nélkül..." A főbb adatokat, szemfog, bal láb, 165 cm, tbc, fekete hajtincs stb., "az ország népe" az én táviratomból tudhatta meg, mert amatőr rádiósunknak érdekes módon akkor napokig nem jött be a székesfehérvári állomás. Morvait is nehéz volt elérni. Sírt az örömtől, nem akarta elhinni. Két nap múlva a TASSZ hirdette világgá: megtaláltuk Petőfi csontjait.

Közben az emlékmű mellett, a "titkos sírokat" is elkezdtük ásni, kíváncsi volt az államtitkár, Petrunyin. Ott is szenzációs lelet jött elő (Kiszelynek jól kezdődött ez a hét, s jól folytatódott): a régi titok: egy sámánsír volt! Szabályos gerendaház, "samanszki dóm", benne 190 centis öreg sámán, XVIII. századi kék-sárga, kínai szent bűvszer csészével. Körülötte a családja, hét sír. (A környéken van a Sámánhegy, oda jártak a rabok szurkot főzni, a folyó partján. Mi is kirándultunk a sziklához.) Egyesek itt sejtették a száműzötteket. De az öregek emlékezete volt a jó, Vinokuré és az 1903-ban Barguzinban született Ligyija Kuznyecova professzornőé, aki kérésemre elküldte levélben, lerajzolta a temetőt és a kis kockák - a száműzöttek - ott sorakoznak a zsidó temető terítése mellett. Az ásó és a négy antropológus őket igazolta.

Simpson matematikus is kiszámította a dagerotípia arcelfordulását: 17 fok balra, 2 fok lefelé. Úgy fényképezi le a koponyát: tökéletesen beleillik a fényképbe. Azt is kiszámítja, hogy az eddig talált 23 közös jel Petőfi testén és csontvázán hány millió csontváz közül lehetséges csak az általános statisztika szerint.

Megjön Morvai - leül az asztalra kirakott csontok mellé - és tenyerébe támasztott arccal sír. Amit Jókai nem tudott elérni, hadifoglyok, Gyóni Géza és Petőfi Társaságok, s amit kormányok nem tettek meg, és Akadémiák, senki nem áldozott rá - azt véghezvitte egy melegszívű kazánkovács, és megsegítette egy csomó lelkes kutató, egy nagyszerű szakember, Kiszely és három segítőtársa, és ástak a szibériai történelem tanárok... És sokat szenvedett költőnket végre megtaláltuk. Nem tudott ott nyugodni - üzent mindnyájunknak - s mi érte mentünk...

Szombat éjjel 3 nyelven négyen írták reggelig az antropológusi jelentést a 30-35 év körüli férfi csontvázáról.
25-én kedden délelőtt Eliszun, beszélgetés öreg mongolokkal a "temetési" legendáról, a láma tilalmáról. Délután Küchelbecker újratemetése: nagy ünnepség. Színésznő szaval, beszédek, pirossal bélelt koporsóban a dekabrista csontváza, valaki ikont tett mellé. A párttitkár és tanácselnök engedi le a koporsót, a pópa énekel és füstölővel beszenteli, a nép virággal halmozza el - majd a pap megáldja, megszenteli a távoli magyar száműzött üres sírját is - a magyarok sírnak -, én a fekete selyemruhámban, s a falu népe elárasztja virágaival a furcsa kopjafa mellé tette hatalmas Petőfi-képet és a sírhalmot.
Azt hittük, Magyarországon is hamarosan temetés lesz... De elkezdődött a csontok 12 éves kálváriája...

Forrás:MagyarDemokrata 6. évfolyam, 18. szám 2001. május 3.

Tizenkét éves léggömbhámozás

A tudomány ott fejeződik be, ahol egy tudományos kérdést lezártnak tekintenek. Ez jutott eszembe, amikor a Magyar Tudományos Akadémia elnöke által kijelölt legújabb "szakértői bizottság" állásfoglalását június 28-án közzé tette a médiában. A dolgok menete az Akadémia részéről kezd tragikomikussá válni, mert ez talán a hatodik bizottság, amit létrehoztak; a legutóbbi "lezárást" a Petőfi-ügyben május 31-én jelentette be egy előző bizottság, amivel nem tudom azóta mi lett. Az olvasók pontos tájékoztatása érdekében megpróbálom felidézni a Petőfi-kérdésben tevékenykedő akadémiai bizottságokat és ismertetni eddigi működésüket.

KISZELY ISTVÁN

A most megnyilatkozó "grémiumot" a Megamorv Petőfi Bizottság (nekünk csak ez az egy volt tizenkét év alatt!) kérésére Glatz Ferenc elnök kérte föl arra az esetre, ha mégis exhumálják a Petőfi-család tagjait és elvégzik az egyetlen döntő vizsgálatot: a DNS-összehasonlítást a Hrúz Mária és a barguzini 7-es számú sírból, a Petőfiének vélt csontból vett mintából. A Megamorv Petőfi Bizottság levélben kérte: "...szeretnénk a bizottsági tagokkal egy előzetes, kizárólag szakmai, tudományos beszélgetést folytatni a kontrollanyag vételezése és a DNS-vizsgálat elvégzésével kapcsolatos forgatókönyv egyeztetése céljából... tisztelettel kérem Önt, szíveskedjék megjelölni az időpontot és a helyet, amikor megkereshetjük Önöket..." Nem állásfoglalásokat, hanem segítséget és együttműködést kértünk. Természetesen a nemzet akadémiája most sem - mint tizenkét éve eddig sohasem - adott alkalmat és lehetőséget arra, hogy a két fél leüljön és közösen oldja meg e kényes, mára botrányossá fajult kérdést. Glatz Ferenc, az MTA elnöke a Megamorv Petőfi Bizottsághoz írt, 2001. május 24-én kelt levelében pontosan meghatározta az általa felkért szakemberek feladatát, amely szerint "a tudomány mai állásának megfelelő" szakvéleményt fogalmazzanak meg. A bizottság elnökének Bálint Csanád régészt, az MTA Régészeti Intézetének igazgatóját, tagjainak Raskó István humán DNS-szakértőt, az MTA Szegedi Biológiai Központja DNS-vizsgálatokkal foglalkozó részlegének vezetőjét, Woller János igazságügyi DNS-szakértőt és Susa Éva, igazságügyi antropológust nevezte meg.
Azóta alig több mint négy hét telt el, ami arra sem volt elegendő, hogy az új "agytröszt" csak bepillantson a tizenkét év óta felgyülemlett vizsgálati dokumentumokba, arról nem is szólva, hogy számos, a Megamorv Petőfi Bizottság tulajdonában lévő dokumentumhoz hozzá sem juthattak. Ezért kellett volna leülni és megbeszélni a vitás pontokat. Ehelyett visszaélve az Akadémia tekintélyével és Glatz Ferenc jóhiszeműségével, minden vizsgálódás nélkül újfent "lezártnak" minősítették az ügyet. Tették ezt magukat szaktekintélynek tartó genetikusok, egy antropológus és egy régész, akik sohasem látták és vizsgálták a kérdéses csontvázat. Szerepük akkor lehetett volna, ha a sírbontás után elvégzik az összehasonlító DNS-vizsgálatokat. Állástfoglalni egy olyan kutatásban, ami számukra még el sem kezdődött, több, mint tisztességtelenség. Csak remélni merem, hogy Glatz Ferenc elnök - az Akadémia presztizse érdekében is - ezt nem hagyja szó nélkül.
Nézzük az állásfoglalás "érveit", ami alapján lezártnak tekintik a Petőfi-kérdést.
1. "A grémium a tudományos vizsgálatok alapján megállapította: nincs hiteles történeti adat arra vonatkozóan, hogy Petőfi Sándor eltemetésének a helyét a szibériai Barguzinban kellene keresni". Furcsának tartom, hogy genetikusok ennyi idő alatt a történeti kérdésekbe is "beásták" magukat, annak is egy szerteágazó, csak kutatási fázisban lévő tematikájába.
2. A bizottság szerint "az eltemetett személy sírbeli helyzete valószínűtlenné teszi, hogy a sír felső csontváza férfié lett volna." Ezek szerint "fölé temetéskor" csakis nők jöhetnek számításba, már ahogy ezt a dilettáns mondatot értelmezni lehet, hiszen a bizottság egyetlen tagja sem volt Barguzinban, nem ismeri a körülményeket, az adott helyzetet és a teljes dokumentációt.
3. "A csontkémiai vizsgálat a felső csontváz eltemetésének a dátumát az 1890-1950 közötti évekre, azaz Petőfi Sándor 1856-ban vélelmezett eltemetésétől jelentősen távoli időpontban határozta meg." Ez a megállapítás csak olyan emberek agyából pattanhatott ki, akik kronológiai meghatározásokat soha sem végeztek, Barguzinban nem jártak és nem ismerik a problémát. Az abszolút kronológia afféle "egér" effektus, hiszen ahhoz, hogy megmondhassuk azt, hogy egy egér nagy-e vagy kicsi, azt csak a poloskával és az elefánttal való összehasonlítás után jelenthetjük ki. Mert mihez képest? Egy sírban eltemetett csontváz abszolút kora ugyanis sokféle módszerrel meghatározható, de mindegyik előfeltétele a talajminta vétel, a csont megtartási körülményeinek vizsgálata és a mellette fekvő, feltehetően hozzá hasonló talajban lévő csontvázakkal való összehasonlítás. (Amúgy Mathias Seifert svájci dendrokronológus a sír abszolút korát évre pontosan - 1856-ra - datálta.)
3. "A barguzini 7. sír csontmaradványait a hagyományos metrikus-morfológiai vizsgálatokkal több alkalommal, több helyen - több szakember - a feltárókkal ellentétben - nőnek határozta meg." A csontvázat egyetlen egyszer vizsgálta meg 1990 januárjában egyetlen bizottság a sok közül. De ugyancsak "több szakember" azt is dokumentálta metrikus-morfológiai alapon, hogy a csontváz férfié. A feltárók oldaláról. Ezért kellene a DNS-vizsgálat.
Hogy hányadik bizottsága ez a Magyar Tudományos Akadémiának a barguzini Petőfi-ügyben, pontosan nehéz nyomon követni. 1989 augusztusában a Magyar Tudományos Akadémia még tartózkodik a Petőfi témában való állásfoglalástól. 1989. szeptember 21-én az MTA létrehozta az első Petőfi bizottságot, amelynek tagjai többek között Tigyi József biofizikus, Farkas Gyula antropológus és Harsányi László igazságügyi szakértő; az Akadémia akkori főtitkára - Láng István - nyilvánosan szélhámossággal vádolta a Megamorv Petőfi Bizottságot. 1989. október 3l-én Németh Miklós miniszterelnök utasítására az MTA elnöksége határozatot hoz a Petőfi Sándorral kapcsolatos vizsgálatban való akadémiai részvételéről. Ekkor alakult meg az MTA második bizottsága Tigyi József biofizikus, és Ujfalussy József zenekutató vezetésével, tagjai: Harsányi László igazságügyi szakértő, Farkas Gyula antropológus, Szabó Árpád igazságügyi szakértő, Dezső Gyula osztálytitkár, Kovács László régész és Odze György sajtóiroda vezető. Ez a bizottság 1990-ben sajtóközlemény kíséretében beszüntette működését. 1991. január 4-én az Akadémia létrehozta a moszkvai vizsgálatokat végző harmadik bizottságot, Szabó Árpád igazságügyi szakértő vezetésével, tagjai: Harsányi László, Kovács László, Odze György, Dezső Gyula és Farkas Gyula. 1991. január 9-én az MTA bizottsága deklarálta, hogy öt pontban elvégzi a szükséges vizsgálatokat - ebből tizenkét év alatt mindössze másfelet teljesített. 1990. október 19-én az Akadémia megalakította a negyedik bizottságot, Bökönyi Sándor állatorvos vezetésével, tagjai: Hermann Róbert hadtörténész, Bona Gábor hadtörténész, Fekete Sándor irodalomtörténész, Gergely András történész, Kiss József irodalomtörténész, Kovács László régész, Spira György történész és Váradi-Sternberg János tanár. A bizottság tagjait Kosáry Domokos 1991. március 4-én kéri fel a munkára. A bizottság tevékenységéről az MTI 1991. március 6-án ad hírt, amely szerint a bizottság feladata: levéltári kutatások. Az utóbbiakat a kérdéses helyen el sem kezdték, viszont újabb állásfoglalást adtak ki, amely szerint az Akadémia ellenez mindenféle sírbontást. 1991. október 22-én ez a bizottság kijelentette, hogy Petőfi Sándornak Szibériába való kijutásánál "a néprajzi jellegű beszámolókat nem tekinti történeti forrásnak... a bizottság munkáját befejezte." Odze György 1991. november 15-én közölte, hogy "A Magyar Tudományos Akadémia Petőfi Bizottsága (nem tudni, hogy melyik) abban az esetben támogatná a Kerepesi temetőben nyugvó hozzátartozók sírjának felnyitását, amennyiben a megkívánt bizonyítékok már rendelkezésre állnának arra vonatkozóan, hogy a Barguzinban talált csontvázmaradványok mégis Petőfi Sándor maradványaival volnának azonosak." Fordítva ültek a lóra.
Mindezek ellenére Glatz Ferenc az Akadémia májusi közgyűlésén kijelentette, majd a Magyar Tudomány 1998. évi tavaszi számában leírta: "Se a honfoglalásról, se csontvázról (Petőfi csontjairól) se gátról ne legyen hivatalos akadémiai álláspont... az Akadémia nem pecsétnyomó intézmény." Teljesen igaza van, de ennek érvényt kellene szerezni.
Hogy 2000-ben a Kovács László régész köré csoportosult újabb "Petőfi-kutatók" gyületkezete nevezhető-e ötödik akadémiai bizottságnak, azt nehéz lenne megmondani. Mindenesetre a nemzet akadémiájának nevében, fejedelmi többesben kutakodnak, személyeskednek, hoznak döntéseket. 2001. május 31-én "a Magyar Tudományos Akadémia biológiai tudományok osztályának antropológiai bizottsága - hogy le ne maradjanak valamiről - állásfoglalást fogalmazott meg, amely szerint az MTA szakértői bizottsága (?)" - majd a későbbiekben az MTA antropológiai bizottsága - Gyenis Gyula elnök aláírásával kinyílvánítja: a Petőfi sírbolt felnyitását, az ott lévő csontok kihantolását és a barguzini sír csontjaival való összehasonlító vizsgálatok elvégzését értelmetlennek tartja." Hogy miért? Csak. A csontvázat ők sem látták.
A Glatz Ferenc elnök által kinevezett bizottság talán ötödiknek vagy hatodiknak tekinthető. 2001. június 29-én elnöke - Bálint Csanád régész - zseniális kijelentést tett az ATV esti 7 órás híradójában: beismerte, hogy anélkül hoztak határozatot, hogy a csontvázat megvizsgálták volna és befejezettnek nyilvánítja azt, amit el sem kezdtek. Kovács László régész legalább - felszínesen ugyan, - de itt-ott beleolvasott a dokumentációkba és "kiképezte" magát genetikusnak; az új bizottságnak már erre sem volt érkezése. Elég, ha a nemzet akadémiájának a nevével takarózik.
A léggömb újfent kipukkadt, csak azt nem tudja az ember, hogy mi jogon él vissza az adófizetők pénzén fenntartott Akadémia az ország polgárainak türelmével? Miért félnek attól, hogy kiderül az igazság? Vagy talán már nincs is Hrúz Mária csontja a Fiumei-úti családi sírban? Presztizs kérdés, vagy a szabadságeszmétől való páni félelem az oka a nevetséges kapkodásnak? A felelősség alól való kibújás, vagy annak takargatása, hogy az Akadémiának lett volna a kötelessége a Petőfi-kérdés a tisztázása áll a kutatás akadályozásának hátterében? Nem tudhatni, de talán jobb is, mert szégyenletes az egész.
Addig is várjuk a legújabb akadémiai bizottság felállítását és megnyilatkozásait. Hallottunk már régészt, állatorvost, genetikust, antropológust, operatőrt, irodalomtörténészt, temetőigazgatót, igazságügyi szakértőt, sajtóreferenst, osztálytitkárt, főpolgármestert, főpolgármester-helyettest, közműfőosztály vezetőt, bizottságokat és testületeket megnyilatkozni, láttunk a televízióban férfiakat és nőket, kecskeszakállúakat, körszakállúakat és bajszosokat állást foglalni. Most következik a portás? Azt már az unokáim is látni fogják! Mert

a közvélemény azt elfogadja, ha a csontváz nem Petőfié. De ezt a tisztességtelen játékot soha.

Kiszely István antropológus

Forrás:MagyarDemokrata 6. évfolyam, 30. szám 2001. július 26.
URL cím: http://www.demokrata.hu/html20/muhely24.htm (: csak az újság soron következő számának megjelenéséig érvényesen!)

Megvizsgálták a barguzini leletet
A Megamorv-bizottság állítja: bebizonyosodott, hogy a csontváz férfié
Szabó Zsolt Munkatársunktól
Felküldve: 2001. július 30. Magyar Nemzet 2. oldal

Egyértelműen férfitól származnak azok a Petőfi Sándornak tulajdonított csontok, amelyeket a Megamorv Petőfi-bizottság 1989-ben tárt fel a szibériai Barguzinban – állapította meg a bizottság közlése szerint nemrégiben a világ egyik leghíresebb DNS-laboratóriuma.

Saját magunk megnyugtatása és a tudomány mai lehetőségeinek bemutatása érdekében vittünk mintát a barguzini leletből a világ egyik leghíresebb és legnagyobb laboratóriumába, ahol egy DNS-kromoszóma vizsgálattal határozták meg teljes bizonyossággal, hogy a csontváz egy férfié volt – számolt be lapunknak a fejleményekről Kiszely István antropológus.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) az ügyben hetekkel ezelőtt összeült szakbizottsága arra hivatkozva utasította el a további tudományos vizsgálatokat, hogy a Petőfinek vélt földi maradványok női csontok. A vita lezárásához a Petőfi-család sírboltjának felbontására, az egyik legnagyobb magyar költő édesanyjának, Hrúz Máriának csontvázából való mintavételre és egy összehasonlító DNS-elemzésre van szükség. Ezt akadályozta meg 2001 májusában a Belügyminisztérium, amikor megsemmisítette a Fővárosi Közigazgatási Hivatal a sír felnyitását engedélyező határozatát. A vita nyomán az illetékes ÁNTSZ is visszavonta a sírfelnyitáshoz szükséges közegészségügyi hozzájárulást, holott az ügyben eljáró valamennyi más hatóság már megadta az engedélyt. Morvai Ferenc vállalkozó, a Megamorv Petőfi-bizottság elnöke – mint azt a barguzini lelet Amerikából való hazahozatalakor bejelentette – bírósághoz fordult a BM-döntés miatt.

– A bíróságokon jelenleg ítélkezési szünet van, s a per akár évekig is elhúzódhat. Jogászok szerint viszont a tárca nem léphetett volna fel „harmadfokú” hatóságként, mert ilyen a magyar jogrendben nincs. A másodfokon meghozott közigazgatási hivatali döntést a Legfelsőbb Bíróság semmisítheti meg – állítja Kiszely István. Szerinte egyébként az MTA illetékesei már rég tudják, hogy a „Petőfi-csontok” neme férfi, csakhogy presztízsből – és vélhetőleg politikai okokból – akadályozzák az igazság kiderítését. Ennek ellenére a neves antropológus hajlandó még egy mintát az akadémia rendelkezésére bocsátani. Hozzátette: a bizonyítékot szolgáltató laboratórium nevét biztonsági okokból nem akarja nyilvánosságra hozni. A tudományos világban azonban nem titok, hogy az elismert DNS-laboratóriumok Angliában és az Egyesült Államokban működnek. Kiszely Istvánnak nincsenek illúziói, azonban továbbra is harcol a segesvári ütközet óta tartó Petőfi-ügy mielőbbi lezárásáért.

Forrás: Magyar Nemzet 2001. július 30.
URL: http://www.magyarnemzet.com/news/fullstory.php/aid/29452.html